Alsónémedi földrajzilag és történelmileg a Duna-Tisza köze tájegység része, melyet a mai ismereteink szerint az újkőkorban népesített be földművelő és állattartó közösség. A rézkorból származnak azok a feltárt temetők, amelyek ismertté tették Alsónémedi nevét (badeni kultúra, szarmata sírok - Nemzeti Múzeum). A régészeti kutatások a szarmaták mellett jelentős jazig, kelta, avar és honfoglalás kori magyar szálláshelyeket, temetkezéseket tártak fel. A gazdag leletanyag betudható az előnyös természeti adottságoknak, melyek védhető, biztonságos, élelemben gazdag, jó legelőt adó lakhelyet biztosítottak hajdanvolt eleinknek. Alsónémedi a legrégebbi Pest megyei települések közé tartozik. A község ősi „Nywyg” nevét IV. Béla 1267. évi oklevele őrzi, melyben utalás történik arra, hogy a település már I. András fia, Salamon király idejében, 1067 körül is létezett.

A név eredete vitatott, egyik változat szerint, mely egyelőre még pontos bizonyítást nem nyert, személynévből ered. A fejedelmi ménes főlovászát hívták NYWYGNEK, aki családjával és szolgáló népeivel a szálláshelyet alapította, melyből a későbbiekben fejlődött ki a ma is fennálló település. IV. Béla király a XIII. század második felében a falut és környékét Árpádházi Szent Margit jogán a nyulak-szigeti domonkos apácáknak adományozta. Nywyg tehát az Árpád nemzetség birtokához tartozott, majd az Aba családhoz került, végül 1398-ban a váci püspökség birtoka lett.  Az első jelentős csapást a török idők jelentették, Buda közelsége igen kockázatossá tette a település életét. Állandó felvonulási terület, a harcoló hadak, ostromló csapatok napi zaklatásai megnehezítették az itt élők életét.

A török hódoltság alatt számos török adóív szemlélteti a sanyargatott nép nehézségeit. A végső csapást a 15 éves háború (1591-1606) jelentette, mely során letarolták a falut, olyannyira, hogy hosszú időre lakatlanná, úgynevezett pusztafaluvá vált. A lakosság a Csepel-szigetre illetve a környező mocsarakba menekült. A veszély múltával, 1608-ban nyájukat legeltető ráckevei pásztorok telepedtek meg a romok között, s a visszatérő lakossággal együtt újranépesítették a falut, magukkal hozván a protestantizmus  kálvinista ágát, megalapítván a református eklézsiát. A község még egyszer, Buda visszavételekor, vált ismét pusztává. A törökök kegyetlenkedésein messze túltevő „felszabadító” európai hadak fosztották ki, s űzték el lakóit. 

Az ezt követő békésebb századok során a lakosság kétvallású (református és római katolikus) lett, amit a településszerkezet is tükrözött. Némedi jól prosperáló mezőgazdasági településsé fejlődött, már ekkor Pest éléskamrájának tekintették.  1695-1703 között a falu lakossága megsokszorozódott. 1703-ban 60 jobbágy, 6 nemesi, 21 zsellér család élt és munkálkodott a településen, 2802 haszonállattal rendelkezve. A település a mezővárosi fejlődés útjára lépett, vásártartási joggal bírt, „Kis-Kecskemét” néven is emlegették. Ennek a szépen ívelő folyamatnak a Rákóczi szabadságharc után hirtelen vége szakadt. A fiatalok tömegesen álltak a nagyságos fejedelem seregébe, melyet írásos források bizonyítanak. A Habsburg időkben a „kuruc falut” büntetésből súlyosan adóztatták, sarcolták, mely gátolta és visszavetette gyarapodását, lakossága megfogyatkozott.

Az 1848-as szabadságharc kirobbanása lelkesítően hatott a falu lakosságára. A szabadságharc kezdetén a falu 400 nemzetőrt állított ki. Köszönhető ez részben az elöljáróság elkötelezett hazafiságának és reformszemléletének. A szabadságharc bukása lefejezte a falut, bátor kiállású vezetőit letartóztatták. Halászy Károly református kántortanítót Ócsán kivégezték. Veresmarthy József lelkipásztort 10 hónapi vasban töltendő tömlöcfogságra, Garay Ferenc bírót könnyű vasban töltendő sáncmunkára ítélték, amit Olmützben töltöttek. Veresmarthy fél év után, 1849 dec. 29-én szabadult és visszatért Némedibe.

Az I. világháború hatalmas anyagi és emberáldozatot követelt Alsónémeditől, a Szabadság téren található felújított emlékmű őrzi a hősök emlékét. A Némediről bevonult katonák főként olyan alakulatokban szolgáltak az olasz fronton, illetve a Kárpátokban az oroszokkal szemben, melyek embervesztesége elérte a 80-90 %-ot. Az elesettek emlékét kőbevésett sorok őrzik.

A két világháború között a nagybirtokosok parcellázással szanálták birtokaikat, így sokan jutottak földhöz. Szabad paraszti kisgazdaságok jöttek létre, a falu módos településnek számított. A községbe települt bolgár kertészet számos némedi fiatalnak adott munkát, a zöldségtermesztés általuk lett később a település megélhetési forrása. A község elöljárói a tekintélyes gazdákból kerültek ki, akik a rájuk bízott közvagyonnal jól sáfárkodtak, a rendet és a békességet felelős módon fenntartották. A községi bírót a két felekezet, a római katolikus és a református váltakozva adta, hogy őrizzék az egyensúlyt, s megadják a lakosságnak az egységet, a kölcsönös tiszteletet és megbecsülést.

A II. világháború ismételten kimerítő ember- és vagyonvesztéssel járt. A településen rendezkedett be a Budapest ostromát irányító szovjet főparancsnokság, az elszenvedett borzalmakat ma is keserűen emlegetik az idősebbek.

1945 után a földosztás az egész falut megmozgatta. A Rákosi évek az ismételt kifosztatás és megaláztatás időszakát hozta, napirenden voltak a padláslesöprések, számos család életét tette tönkre a kuláklista, az iparosodó Budapest csalogatta a fiatalokat a gyárakba. A mezőgazdasági kollektivitást ugyan nem lehetett megakadályozni, azt azonban sikerült elérni, hogy szakszövetkezeti forma jöjjön létre, így ha korlátozottan is, de fennmaradhatott a hagyományos paraszti kultúra és életforma.  Alsónémedi mezőgazdaságára ma jellemző a nagyfokú gépesítés, a modern technikák alkalmazása. Korábban általános volt a háztáji állattartás is, híres volt a ló- és szarvasmarhatartás. A Mezőgazdasági Szövetkezet szarvasmarha és sertéstelepet üzemeltetett, saját takarmány-feldolgozóüzeme látta el az állományt.

Lassan fejlődésnek indult az ipar is. Az állami ipar leányvállalatai, a Közép-Magyarországi MÉH Vállalat, az ELZETT Írószergyár a 60-as évektől a 90-es évekig működtek a településen. A privatizáció után ezek a telephelyek részben magánkézbe, részben pedig önkormányzati tulajdonba kerültek.

1946-ban megkezdődött az óvodai nevelés, jelenleg a Szivárvány Napköziotthonos Óvoda két épületében cseperednek az apróságok. A felekezeti iskolák államosítása után az állami általános iskolában folyt tovább az oktatás, ma a Széchenyi István Általános Iskola korszerű és minden igényt kielégítő épületében 420-450 gyermek tanul, mely egy hatalmas sportcsarnokkal egészült ki 2010-ben. A községi könyvtár 1956-tól működik. 2003-ban Halászy Károly Művelődési Ház és Könyvtár néven az önkormányzat közművelődési intézményt alapított, melyhez az 1996-ban megépített Faluház is hozzátartozik. A helyi sportéletben a labdarúgás szép eredményekkel rendelkezik. Az utánpótlás nevelését magas szinten végzi az egyesület (ASE-Alsónémedi Sportegyesület), mely az új sportcsarnok átadásával további szakosztályokkal bővült. A lovassport iránti érdeklődés az utóbbi évtizedben erősödött. A helyi klub és magánszemélyek egyaránt törekednek a sportágnak népszerűsítésére. 2010-ben településünkön átadásra került a Sportcsarnok, mely méreteiben és felszereltségében is impozáns beruházás illetve korszerű többfunkciós közösségi térként szolgál.

A település szerkezete a mai napig őrzi a XIX. századi településképet, településrendet, az un. úti falu képét. Észak-dél irányú főtengelye ma is a Fő út, két nagy részre: Felszegre és Alszegre tagolódik. Az eredeti úti faluból az idők folyamán utcás faluvá fejlődött, mivel részben párhuzamos utcák keletkeztek, vagy a településből kivezető utak mellett utcák, házsorok épültek. Alsónémedire a soros, fésűs telekbeépítés jellemző. A település ma is őrzi falusias jellegét, vallási, történelmi és kulturális hagyományait.

Alsónémedi a Duna-Tisza közén az 5-ös főközlekedési út két oldalán, a Pesti-síkság déli részén helyezkedik el, É-D irányban Bugyi, Ócsa, Soroksár, Dunaharaszti és Taksony szomszédságában. A Duna-Tisza köze északi részének azon sávján fekszik, ahol a Pesti hordalékkúp-síkság délnyugati pereme és a Csepeli-sík egymással érintkezik. A község a Turjánvidéknek nevezett növényföldrajzi kistáj peremén található, nevét a területén fellelhető jellegzetesen lápos, mocsaras területfoltokról, a turjánokról kapta. Ezek a teljesen vagy időszakosan víz borította területek vízutánpótlásukat döntően a talajvízből nyerik. Nem egy turjánterületen belül találunk olyan kisebb-nagyobb élőhely foltokat, melyek lápjelleget mutatnak, illetve megfelelnek a láp fogalmának (pl. Horváth-láp). A középkorban Sárvíz néven említett maradványai Soroksár felől Dunaharaszti, Bugyi, Ócsa irányában karolták át a falu határát. A századfordulón még a mélyebben fekvő turjánokban halásztak, illetve a vízzel borított rekettyés, füzes réteken csónakkal közlekedtek. A déli terület szinte tökéletesen sík felszínű, amely északra haladva dombvidék jellegűvé válik. A község határában folyik a Duna-Tisza csatorna.

A táj flórájának és faunájának ősi állapota ma már csak foltokban lelhető fel. Az egyik ilyen folt a határ délkeleti részén található, mely Ócsa irányába, a tájvédelmi körzet felé terjed, a másik pedig az északkeleti részre eső 170 hektáros „némedi turjánvidék”. A vízviszonyok megváltozása miatt - melynek döntő okai az intenzív sóderkitermelés, lecsapolások, klímaváltozás, a mezőgazdasági munkák, a csatornázás, az átgondolatlan vízgazdálkodás – a turjánok a teljes kiszáradás stádiumába jutottak, egy részüket a 70-es 80-as években felszántották vagy birkalegelővé degradálták. A meglévőkben a felgyorsult szukcessziós folyamatok következtében előrehaladott az erdősülés, melyek okán a lágyszárúak jelentős mértékben visszavonultak (árnyékolás). A hajdan gyapjúsásos láprétek mára már a kékperjés láprét szukcessziós fázisába jutottak, vagy erdősültek. A megmaradt jellegzetes lápréti területek fokozott védelmet érdemelnek, még akkor is, ha a fent felsorolt okok miatt a láprétek nagyobb hányadában már domináns fajjá vált a kékperje.

Az elmúlt ötven évben bekövetkezett negatív változások ellenére igen magas a diverzitás, a flóra ritka, védett fajokban gazdag. Megtalálhatók a turjánfoltok jellegzetes növényfajai: mocsári kosbor, poloskaszagú kosbor, tarka nőszirom, szibériai nőszirom, szúnyoglábú bibircsvirág. A turjánvidék peremterületeire jellemző homokvonulatok Alsónémedin is megtalálhatók. Ezek a homokvonulatok ÉNY, DK irányúak. Ezeket a homokterületeket nagyrészt erdősítették nyárfajok illetve erdei fenyő telepítéssel. Az erdősülés fázisába jutott turjánfoltok jellegzetes fafajai a magyar kőris, az enyves éger, valamint a különböző fűzfajok. Azonban a szélsőségesen száraz mikroklímát a homokvonulatok platóin még a köztudottan szárazságtűrő erdei és fekete fenyvesek sem bírták, így az egymást követő aszályos évek után ezek kipusztultak és eltűntek. Helyükön ismét felbukkant az eredeti növénytakaró. Itt fellelhető a naprózsa, napvirág, pézsmahagyma, csikófark, báránypirosító, és nem egy helyen a csenkesz fajok mellett tömeges a homoki árvalányhaj. Jóval ritkább a homoki méreggyilok, a száratlan csűdfű valamint a tartós szegfű. A hazai nyárakkal telepített mélyebb részeken az utóbbi években jelent meg a csodálatos szépségű vörösbarna nőszőfű. Az őszi időszakban homokvonulatok külön ékessége a homoki kikerics. Megemlítendő még, hogy esősebb években a száraz területeken a ritka gombafajok mellett tömeges lehet az ízletes kucsmagomba, valamint a fogyasztásra nem ajánlott papsipka gomba. Az akácosokban ősszel hatalmas kalapú őzláb gombákat találhatunk. A cserjék közül gyakori a kutyabenge, a rekettyefűz, a kánya bangita valamint a varjútövis benge. A sok érdekes és ritka faj mellett külön említést érdemel a szarvas bangó valamint a pókbangó, mely ritka orchidea fajokat itt Alsónémedin, bárányvirágnak nevezik. Nősziromfajok közül tömeges a mocsári nőszirom, de megtalálható a szibériai, a korcs és a tarka nőszirom is.

A vízben gazdag táj több védett nádi és énekes madár fészkelő helye, madárvilága igen gazdag. A fülemüle mellett gyakoriak a különböző poszáta fajok, gyakran költ az erdei pinty, az elhagyott szarkafészkekben rendszeresen találunk erdei fülesbaglyokat és a fűzfák odvában nagy ritkán füles kuvikot.  A turjánokat szegélyező hatalmas nyárfák odvaiban időnkét költ a szalakóta, gyakori a vörös vércse és ritka, de rendszeres fészkelő a kabasólyom. Gyakori költőmadár az egerészölyv, a kiterjedt gabonatáblákban és kékperjés lápréteken pedig a barna rétihéja. A vizenyősebb, sűrű növényzetű részeken fészkel a guvat, míg a réteken a bíbic és a piroslábú cankó a jellemző. A turjánok fontos táplálkozó helyei a környéken fészkelő gémféléknek és ragadozó madaraknak. Gyakran megfigyelhetők az eleséget gyűjtő, a faluban fészkelő és a rétekre kijáró gólyák vagy hamvas réti héják. Alsónémedi határát járva szembetűnik a lucernaföldeken, kaszálókon csodálatos fehér tollazatukban pompázó nagykócsagok nagy száma. Ez a faj a közeli ócsai fészektelepről érkezik ide táplálékszerzés céljából. De ugyanígy találkozhatunk kanalas gémekkel, nyári ludakkal, sőt fekete gólyával is.

Alsónémedi határát járva szembetűnik a rendkívül sűrű csatornahálózat. Ezek a Duna-Tisza- csatornába vezetik a turjánok vízét, valamint esős években a felesleges talajvizet. Jelentőségük abban van, hogy az éghajlat szárazabbá válásával a hajdani mocsári növényzet ezekbe a csatornákba szorult vissza, éppen ezért rendelkeznek nagyon gazdag növényvilággal. Megtaláljuk a különböző hídőr és sás fajokat, a virágkákát valamint a nyílfüvet. Egyes csatornákban tömeges a mocsári rence. A csatornák rézsűjét pedig sűrűn borítja a mocsári lizinka és különböző peremizs fajok. A nem kiszáradó csatornákban mocsári teknősöket, tarajos gőtéket, és egy ritka endemikus halfajunkat, a lápi pócot találjuk meg. A turjános állatvilágból a védett lepkefajok előfordulását és a védett gerincesek jelenlétét mindenképp meg kell említeni. Gyakori a pettyes gőte, a mocsári béka és a zöld levelibéka. A fent felsorolt gerinces fajok mellett a turjánokban él a hosszúlábú mocsári béka, az elevenszülő gyík, más kétéltű fajok is.

Emlősfajok közül a legértékesebb az emberi szem elé szinte soha nem kerülő földikutya. Ez a faj a nyugodt, szántással és egyéb talajmunkálatokkal nem háborgatott turjánok mellett húzódó homokterületek emlősfaja. Jelenlétét vakondtúráshoz hasonló, de attól sokkal hatalmasabb földhányásai jelzik. A turjánokban előfordul a nyuszt, gyakori az őz és a mezei nyúl, ugyanakkor még fellelhető, de rendkívüli mértékben megfogyott a hermelin és a menyét. A homokterületeken több alkalommal találtuk a mezei görény elütött példányait. Ez a faj inkább a Dunától keletre fordul elő hazánkban. Nagyon megfogyatkozott az utóbbi években a hörcsög és az ürge. Az utóbbi időben a természetvédők nagy örömére ismét fészkel a nyári lúd és az ugartyúk a község Apaj felé eső homokbuckás részein. Külön ki kell emelnünk, hogy az un. Sírtelek területrészen most már évek óta sikeresen költ hazánk legnagyobb termetű repülő madara, a túzok.

Kirándulást tervezve célszerű elindulni a római katolikus templom elől Bugyi település irányába. Rövidebb túra keretében a Duna-Tisza csatorna mentén haladva, hosszabb túra esetén átkelve a Duna-Tisza csatorna valamelyik hídján, elérve a XXX. csatorna partját, e mentén haladva egy nagy kört leírva visszakanyarodni Alsónémedi település felé az un. Rádai út érintésével Kóhalma irányába, majd a homokvonulat peremén haladó földúton, az itt található láp és tuján vonulat érintésével visszatérni a faluba.

"Legyek bár vendég a hazámban
 és koldus a föld kerekén, 
a szépnek, amit láttam, így is
 örök gazdája vagyok én."

 Szabó Lőrinc